Soproni Kirándulás - Turisztikai kalauz Sopron felfedezéséhez

Szabadon álló városfalak a Várkerületen

A rómaiak 2000 évvel ezelőtt telepedtek le a Soproni-medence vidékén. A Római Birodalmat védelmező légiósok a III. századtól a városokat városfallal vették körül.

Római kori városfal
Római kori városfal

Scarbantia védőfalainak helyét a Borostyánkő-út határozta meg. A város köré 8,5 m magas és 3 m vastag kőfalat építettek, amelyen több bástyát helyeztek el. Két kapun keresztül lehetett Scarbantiába bejutni. A kapuknál fegyveres őrök teljesítettek szolgálatot. A falon kívül eső épületeket védelmi célból lebontották. A várfal erősségének és a városlakók küzdelmének köszönhetően Sopront ritkán sikerült bevennie az ostromlóknak.

A középkorban 6 kapun keresztül lehetett bejutni a városba.

A II. világháború bombázásai láthatóvá tették a beépített várfalrészleteket és a rondellát, amely azóta a város egyik érdekessége.

A nagy rondella a Várkerületen
A nagy rondella a Várkerületen

Ma már Sopronban a városfal teljes egészében nem tekinthető meg, hiszen az idők folyamán az itt lakók beépítették. Az egykori városfal a Várkerület, a Széchenyi-tér, a Petőfi-tér és az Ógabona-tér vonalában található.

Városfal
Városfal

A város tudós polgármestere, Lackner Kristóf készítette azt a város címerével díszített rézmetszetet, amelyen egy biblikus jelmondat található. Ez a felirat az Előkapun és a Hátsókapun is olvasható:

"Turris et fortitudo mea Deus" - "Az én tornyom és erősségem az Isten"

Lőrés a városfalon
Lőrés a városfalon

A következő látnivaló:

Mária oszlop >>

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet >>

Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu