Sopron nevezetességei gyereknyelven

Kisiskolás csoportok interaktív városnéző programja
Osztálykirándulás
  • 23 látnivaló
  • 6 mese
  • 1 óra
  • Bővíthető


Röviden

Kisiskolás csoportok (1-4. osztály) részére összeállított körutazás városnéző kisvonattal, kifejezetten a gyerekek nyelvén megírt ismertetőkkel.

A látnivalók bemutatása mellett soproni történeteket és rövid meséket hallgathatunk meg az utazás ideje alatt.

Az alapprogram további elemekkel bővíthető.


Leírás

A program során a gyerekek átfogó képet kapnak a városról, ötletekkel gazdagodnak, hogy mit érdemes még felkeresni Sopronban.

A kisvonaton utazva kényelmes tempóban ismerhetik meg Sopron nevezetességeit, miközben a panorámás, nyitott kocsikból zavartalanul nézelődhetnek.

Az útközben elhangzó ismertetőt a turizmusban dolgozó szakemberek speciálisan gyerekek számára állították össze, amelyet az utasok menet közben egy kellemes hangú tv-bemondó tolmácsolásában, hangszórókon keresztül hallhatnak.

A kirándulás során városnéző kisvonattal utazunk, amely esővédő és szélvédő fóliával ellátott, így rossz időben is tudjuk indítani a programot. A kisvonat vagonjai ajtókkal vannak lezárva, és az ajtókat a zárakon túl láncok is biztosítják.

 

Látnivalók

A menet közben elhangzó, információkban gazdag tájékoztató a következő nevezetességeket mutatja be a gyerekek nyelvén

Belváros - Sopron ősi városmagja
  • Tűztorony
  • Storno-ház
  • Kecske-templom
  • Patika-ház
  • Fő tér épületei
  • Templom utca épületei
  • Kolostor utca épületei
Várkerület és környéke - a város sétálóutcája és terei
  • Várkerület
  • Volt Arany Szarvas Fogadó
  • Régi városfalak (rondella)
  • Mária-oszlop
  • Domonkos-templom
  • Berzsenyi líceum
  • Széchenyi tér
  • Ógabona tér
  • Festőköz
  • Deák tér
  • Mátyás király utca
Lőverek - Sopron villa- és üdülőnegyede
  • Lőverek
  • Soproni-hegység
  • Erzsébet-kert
  • Soproni Egyetem, botanikus kert
  • Lővér uszoda

 

Történetek, legendák és további ismertetők

A látnivalók bemutatását izgalmas történetek, legendák és mesék egészítik ki, amelyek Sopron múltjáról és jelenéről mesélnek

Soproni kötődésű hírességek
  • Liszt Ferenc
  • Széchenyi István
  • Mátyás király
  • Petőfi Sándor
  • Berzsenyi Dániel
  • Johann Strauss
Mesék
  • A kifli születése
  • Tülökvár
  • A kővé vált kenyerek
  • Meseerdő varázslói
  • Pimpóka története
  • Boszorkánykaland

 


Ár

Diák 2300 Ft
Kísérő felnőtt 2300 Ft

A csoportvezetőnek (1 fő) a program ingyenes

Az árak 20 fő felett, előzetesen lefoglalt és visszaigazolt megrendelés esetén érvényesek.
Kisebb létszámú csoport esetén egyedi árat adunk.


Kiegészítő program-modulok

A Boszorkány meseösvény az egyik legnépszerűbb kirándulási célpont a kisiskolások körében. A gyerekek jó levegőn, a forgalomtól elzárt területen ismerkedhetnek meg az erdővel és a benne élő varázslatos lényekkel.

A kitérő során megszakítjukSopron nevezetességei gyereknyelven programot, és a kisvonattal a Lőverek erdeje felé kanyarodunk. Útközben meghallgatunk egy boszimesét és felvisszük a csapatot a meseösvény kiindulópontjához. Itt a csoport leszáll a kisvonatról, felkeresi a Boszorkány meseösvényt.

2 óra múlva ugyanott találkoznak a kisvonattal, ahol előzőleg leszálltak. Felszállás után folytatódik a Sopron nevezetességei gyereknyelven program.


A kitérő időtartama a meseösvény látogatásával együtt 2,5 óra

A kitérő díja 1000 Ft/fő


Indulási helyek

Saját busszal érkező csoportoknak a választott programelemek figyelembevételével adjuk meg a találkozóhelyet.

Vasúton érkező csoportoknak a programot felár nélkül a vasútállomásról tudjuk indítani.

Soproni csoportoknak felár nélkül az óvodától vagy iskolától indítható a program.

A fentiektől eltérő indulási hellyel kapcsolatban keresse ügyfélszolgálatunkat!


Fontos!

A programokon előzetesen bejelentkezett csoportokat fogadunk.
A rendelkezésre álló helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük be.
Biztosítsa helyét idejében!


Kérdése van?

Segíthetünk?

Ha kérdése van, vagy segítségre van szüksége a programmal kapcsolatban, hívja az alábbi telefonszámot

+36 20 355 9999 hívható naponta 9 - 19 óráig