Soproni Kirándulás - Turisztikai kalauz Sopron felfedezéséhez

Várhely-kilátó

A régmúlt történelme iránt érdeklődők ne kerüljék el Várhely földvárát!
A Sopron melletti Várhely - Burgstall - a nyugat-dunántúli hallstatti kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. Ez a kora vaskori kultúra a Szajnától a Duna magyarországi szakaszáig, illetve a Német Középhegységtől Szlovéniáig terjedt az i.e. 7-4. században. Sopron környékének kiemelkedő jelentősége volt ebben az időben, mivel a hegyek lábánál vezetett a Borostyánkő út, amely a vaskor távolsági kereskedelmének egyik legjelentősebb útvonala volt.

A Várhelyen Közép-Európa legnagyobb kora vaskori telepe alakult ki. Ennek erődje szükség esetén a környéken levő kisebb telepek lakosságának is menedéket tudott nyújtani.
Az itteni feltárásokat Bella Lajos kezdte meg. Kutatásai hozták napvilágra az európai hírű alakos urnákat.

A sáncok és az árkok a Várhely egész tetejét körülveszik, az egykori erődítmény a magasból uralta az egész környéket. A csúcsról ma is remek kilátás nyílik.

A Felső-várban levő kilátóról gyönyörű körkép tárul elénk:

  • Északkelet felé láthatjuk Sopront, Sopron-Bánfalvát, a Bécsi-dombot, a Fertőt és a Mosoni-síkságot.
  • Keleti irányban a Hanság látható.
  • Dél felé a Soproni-hegység csúcsai és a Rozália-hegység.
  • Nyugat felé Ágfalva, Lépesfalva, Fraknó vára és a Schneeberg látszik.
  • Észak felé a Ruszti dombok, a Lajta hegység és a Kis-Kárpátok vonulatai terülnek el.

A következő látnivaló:

A volt karmelita templom és kolostor >>

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet >>

Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu