A város egyik legismertebb temploma. A Fő téren áll, a Tűztoronnyal szemben.
Ferences-templom, Bencés-templom, Magyar-templom, Kecske-templom, Nagyboldogasszony-templom - mindegyik elnevezés a soproni Nagyboldogasszony-(Bencés) templomra utal.

A Kecske-templom
Honnan származik a Kecske-templom elnevezés?
A történet szerint Gaissel Henrik, a város egyik leggazdagabb polgára Büki Jánost meggyilkolta. Ezután a három és fél házat birtokló Gaissel Henrik Ausztriába menekült. Isten előtt úgy vezekelt, hogy a vagyonát az egyháznak adta. Más forrás szerint Henrik bátyja, Miklós adományozta a vagyont a ferenceseknek, hogy testvére bűnei megbocsáttassanak.
Az adományból a templomot megnagyobbították, kapuja fölé a Gaissel patrícius család címerében szereplő kecske-figura került. Erről kapta a Kecske-templom nevet.

A Gaissel család címere a Kecske-templom falán
A templomot a ferences rendi szerzetesek építették 1280-ban. Erre utal jellegzetes alaprajza: egyhajós csarnoktér a hozzá kapcsolódó, elnyújtott szentéllyel. Kibővítése 1380-tól 1410-ig tartott.
A 17. század közepén a nemesi családok közül az Esterházyak és a Széchényiek is ezt a templomot választották családi temetkezőhelyül. A templom és a káptalanterem alatt több sírboltot is létesítettek. A kriptákba 1780-ig temetkeztek.

A Kecske-templom a Széchenyi nemzetség temetkezőhelye volt
1787-ben II. József feloszlatta a koldulórendeket, köztük a ferenceseket is. A templom évtizedekre kiürült, szénát tároltak az évszázados falak között. 1802-ben a templom a bencés rend tulajdonába került. Ekkor helyezték el a főbejárat fölé a rend címerét.

A Kecske-templom homlokzata
A bencés templomban1852-ben Storno Ferenc tervei szerint mellékoltárok készültek. 1884 és 1894 között Storno munkája nyomán neoromán stílusban átalakították. Koronás kőtornya ekkor kapta mai formáját. Egy harangja maradt, mert a nagyobbikat a II. világháborúban elrekvirálták. A ma is hallható harangot Seltenhofer Frigyes öntötte Sopronban. Szent Benedek tiszteletére szentelték. A harang délben, este 8 órakor és a szentmisék kezdetekor hallható.

A Kecske-templom tornya
A templom számos történelmi esemény színhelye volt.
Itt koronázták meg:
Öt alkalommal tartottak országgyűlést falai között:
1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1634-35-ben és 1681-ben.

A Kecske-templom mennyezete
Vissza:
A következő látnivaló:
9400 Sopron, Templom u. 1.
Nyitva tartás
május 15. - szeptember 30.
hétfő-szerda 8-18 óráig.
BENCÉS TEMPLOM ÉS TÁRLAT Kombinált jegy
A templom, az altemplom, a középkori szentély és a káptalanterem megtekintése, továbbá az interaktív terminálok használata. Kombinált jeggyel a fényképezés díjtalan.
Felnőtt 700 Ft/fő
Nyugdíjas és diák 350 Ft/fő
Családi (2 felnőtt és gyermek/gyermekek) 1500 Ft/család
Kombinált csoportjegy
Előzetes kérésre a csoportok számára díjtalan idegenvezetést biztosítunk.
Felnőtt csoport (20 fő felett)
10000 Ft/csoport
Nyugdíjas és diák csoport (20 fő felett) 6000 Ft/csoport
Zarándok csoport 5000 Ft/csoport
Altemplomi jegy
400,-Ft/fő
A templom és az altemplom megtekintése. Altemplomi jeggyel a fényképezés díjtalan.
Templom megtekintése
200 Ft/fő
Templom megtekintése fényképezéssel
300 Ft/fő
Az Altemplomi jegyre és a templom megtekintésére nem tudunk kedvezményt biztosítani.

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája
című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu