• Főoldal
• Sopron
• Kirándulás
• Szállás
• Rólunk
• Kapcsolat
• Galéria

Ásatási terület a Városháza mögött

Az 1970-es és 1980-as években folytatott feltárások eredményeképpen hoztak itt létre római kori romkertet. Közepén a 2. századból származó tipikus városi utat tártak fel. Az 5 m széles gneisz kövekkel borított utat bogárhátúra burkolták a vízelvezetés érdekében. Az út északi oldalán római kori lakóházat tártak fel. Ennek egyik helyisége egy díszes falfestményekkel díszitett, padlófűtéssel ellátott lakószoba volt, mellette pedig bronzműves műhelyre bukkantak.

Az úttól délre Scarbantia fóruma északkeleti saroképületének maradványait találták meg. A 4. század elején a korábbi épületeket lebontották és erődfalak épültek helyettük. Egy kerek saroktorony és egy kisebb patkóalakú falitorony látható ebből az időszakból.

A 3,5 méter széles római városfalak tetején épült fel 1340-re a középkori középső városfal. A belső városfal metszete a romkerttől délre álló épület falán látható. Ez a 11. századi ispáni vár sáncának tetejére épült. A romkert területén két népvándorlás kori, kőalapozással készült és fából ácsolt épület maradványai is előkerültek.

Scarbantia falai

A római kori Sopron

Kétezer évvel ezelőtt, Tiberis császár idején a mai Sopron területe római fennhatóság alatt állt. Az Ikva és a Rák patak között elterülő nyílt települést Plinius Scarbantia néven említi. Hogy katonailag megvédjék, a 4. század elején egy 400 méter hosszú, 250 méter széles erődöt építettek köréje. A Savaria-Carnuntum közötti út, a Borostyánkő út képezte a megerősített város tengelyét. Északon és délen kocsik közlekedésére alkalmas kapukat nyitottak.

Római kori út

A 11. századi ispáni vár sánca

Sopron Árpád kori vára, a Castrum Suprun, Szent István uralkodásának éveiben épült a római kori erődítmény falait felhasználva. Fontos határvár is, ispáni székhely is és Sopron vármegye központja is volt egyben.

A 11. századi erődítmény összeácsolt fagerendákból készült. A fakazetták belsejét földdel töltötték fel. A sánc gerendaszerkezetéhez több mint 16.000 köbméter fát, és 53.000 köbmétert meghaladó mennyiségű földet használtak fel.

A vársánc tűzben pusztul el. Felgyújtásakor a 20 méter széles és 8 méter magas földtöltés vörösre égett.