Soproni Kirándulás - Turisztikai kalauz Sopron felfedezéséhez

Evangélikus templom

A soproni evangélikusok első fatemploma 1676-ban épült fel a mai templom helyén. Még abban az évben elpusztult a nagy tűzvészben.

A mai kőépület a negyedik templom ezen a helyen. 1782-ben kezdték építeni, II. József Türelmi Rendeletének kibocsátása után, a rendelet értelmében torony nélkül. Az építés érdekessége, hogy az alapozás előtt 182 égerfa cölöpöt vertek a földbe, mivel a talaj laza szerkezetű volt. Az 52,5 m magas tornyot 80 évvel később, 1867-ben szentelték fel.

Evangélikus templom
Evangélikus templom

Az evangélikus templom 3000 hívő befogadására képes. Sopron legnagyobb temploma, a magyarországi evangélikus templomok közül a harmadik legnagyobb.
Hatalmas csarnokát nyolc margitbányai mészkőből készült toszkán oszlop osztja három hajóra, a mellékhajók fölött kétszintes karzat emelkedik.

Az oltára eredendően katolikus, mert a Bécs melletti Kahlenberg kamalduli szerzeteseinek oltárát vásárolta meg a gyülekezet. Két oldalán Szent Péter és Szent Pál, felső részén Szent Mihály alakja látható. Az oltárkép Fischer Vince munkája 1805-ből. Krisztust ábrázolja a Gecsemáné-kertben.

Az Evangélikus templom oltára
Az Evangélikus templom oltára

A keresztelőkút alsó része a berendezés legrégebbi darabja, a 17. század végén készülhetett.
A szószéket a templom építésével egy időben, 1783-ban Lang János soproni asztalos mester faragta.

Az Evangélikus templom szószéke
Az Evangélikus templom szószéke

A padok között elhelyezkedő öntöttvas kályhák védett muzeális értékek, gázzal működtek.
A templom padjai egykorúak az épülettel. Beülve közelebbről is megszemlélhetjük az ott található kis szekrénykéket, amelyeket 1300 féle faragott ajtócska zár. A réz névtáblákon ma is olvasható az egykori tulajdonosok neve. A családok nagy része az 1946-os kitelepítés áldozatául esett. A bejárat melletti emléktábla őrzi nevüket.

Öntöttvas kályha az Evangélikus templomban
Öntöttvas kályha az Evangélikus templomban

A templom orgonája a Magyar Evangélikus Egyház legnagyobb és legszebb hangú orgonája. Ludwigsburgban, a Walcker-cégnél készült a 19. század végén. Az orgonának és a kiváló akusztikának köszönhetően az evangélikus templom számos magas színvonalú koncertnek a helyszíne.

Az Evangélikus templom orgonája
Az Evangélikus templom orgonája

A városban sétálva óránkat nyugodtan igazíthatjuk az evangélikus templom toronyórájához: az a legpontosabb a városban. Már több mint egy évtizede a nürnbergi óraközpontból vezérlik mikrohullámú jelek segítségével.

Az Evangélikus templom tornya
Az Evangélikus templom tornya

Említést érdemelnek a torony harangjai is: a négy közül egy eredeti, a másik hármat az I. világháborúban ágyúnak öntötték be.
A Hűségharang eredeti. Mély, öblös kondulása jelezte 1921. december 14-én, hogy Sopron a népszavazás eredményeképpen magyar város maradt.

A következő látnivaló:

Volt evangélikus lelkészlak >>

Evangélikus templom

9400 Sopron, Templom utca

 

Belépés ingyenes.

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet >>

Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu