Az Új utca, nevével ellentétben - Sopron egyik legrégebbi utcája. Eredetileg Zsidó utcának nevezték, hiszen 1300 körül zsidó családok telepedtek itt le. Ők építették az első lakóházakat az utcában és a 14. század elején létrehozták a Közép-Európában egyedülálló Ózsinagógát.

A Középkori Ózsinagóga bejárata
A gótikus épület a vallási törvényeknek megfelelően az utca vonalától egy házhellyel beljebb épült. Az így szabadon maradt telket bíráskodásra, a keresztényekkel való kereskedésre használták. A zsinagóga előtt balra József zsidó háza állt, jobbra pedig ispotályt (kórházat) létesítettek.

József zsidó háza
Az Ózsinagóga hármas tagolása is megfelel a zsidó vallás törvényeinek: középpontjában ott a férfizsinagóga vagy tóraterem. A férfizsinagóga keleti falába mélyed az Áron-fülke, ahol a tóratekercseket őrizték. Középpontjában emelkedik hatszögű alapon a tóraolvasó asztal.
A tóraterembe nők csak egyszer léphettek életük során: házasságkötésük alkalmával. Egyébként a külön bejárattal ellátott asszonyzsinagógából, keskeny ablakréseken át követhették a férfiak termében zajló eseményeket.
A zsinagóga harmadik fontos része a rituális fürdő. Bár a mózesi törvények folyó vízben való alámerülést írtak elő, itt egy kút természetes vize töltötte be ezt a szerepet.
A zsinagóga a zsidók 1526-os kiűzése után elvesztette szerepét, elé lakóházat emeletek. Az 1960-as évek végén került sor az épület feltárására, műemléki helyreállítására. Különleges értéket jelent az Ózsinagóga, hiszen Európa szerte csak három középkori zsinagóga ismert, ahol a hármas tagolás eredeti formában maradt fenn. Ma múzeumként látogatható.

Középkori Ózsinagóga
Vissza:
A következő látnivaló:
9400 Sopron, Új utca 22.
Nyitva tartás
április-október: 10-18 óráig
Hétfő szünnap!
Belépődíj
Felnőtt: 700 Ft
Kedvezményes: 350 Ft
Telefonszám
06 99 311 327

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája
című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu