Soproni Kirándulás - Turisztikai kalauz Sopron felfedezéséhez

Petőfi tér

A tér a várövhöz tartozik. A közepén valamikor tó volt. A 18. században ezt a területet majorok és kertek övezték. Később házsorokat alakítottak ki. A Lóúsztatónak nevezett tavat 1840 körül csapolták le, mert a tér északi részén színházat kívántak építeni. A tér napjainkban Petőfi Sándor nevét viseli.

Petőfi 17 éves korában, 1839 őszén állt be katonának Sopronban. A 48. sz. Gollner gyalogezred katonája lett és fél évig katonáskodott Sopronban.

A költőt soproni tartózkodása alatt a líceum diákjai pártfogolták. Schätzell Mihály ügyvéd is támogatta Petőfit. Fabricius Endre szintén gyakran találkozott Petőfivel az egykori líceumi diáktanyán, a Scholtz-féle házban, a mai Rákóczi u. 9. szám alatt. A líceumi Magyar Társaság könyvtárából gyakran hozott neki olvasnivalót.
1840 márciusában Petőfi ezredét Graz felé indították.

 

Színház

Sopron színháztörténete gazdag múltú.
1722-ben a jezsuiták már színielőadásokat tartottak. A hivatásos színészek 1730-ban jelentek meg a városban. A soproniak nagyon megszerették őket, ezért a város megengedte, hogy a mai Széchenyi Gimnázium telkén álló szárazmalomban játszhassanak. A szárazmalmot 1769-ben színházzá építették át Trost György építész vezetésével. A díszleteket Dorfmeister István soproni barokk festő készítette. Sopron első kőszínháza egyben az ország legrégibb színháza volt, és 1841-ig működött.

Petőfi Színház
Petőfi Színház

1788-ban Pejachevich Károly bérlő átalakíttatta a színházat. 1841-ben megépült Sopron második Kőszínháza, melyet a Kaszinó megépítéséig bálteremként is használtak. Az épület Löszl Ferenc tervei alapján készült, és 1909-ig működött. Ekkor tűzveszélyessége miatt Medgyaszay István tervei alapján a mai formájára építették át. A főhomlokzat nagy képét ifjú Storno Ferenc tervezte. Az erkélyt a régi színház dór oszlopai tartják. Az épület díszítésében népi motívumokat is felhasználtak. A jellegzetes szecessziós stílusú nézőtér eredeti színeivel és anyagaival újult meg.

Petőfi Színház - részlet
Petőfi Színház - részlet

 

Festőterem

Festőterem - Petőfi tér 8.
Festőterem - Petőfi tér 8.

Az egyemeletes eklektikus ház 1890-ben épült. Homlokzata neoreneszánsz. Emeletén, az úgynevezett festőteremben főként soproni művészek alkotásaiból rendeznek kiállításokat.

 

Régi Kaszinó

Pejachevich Károly építtette 1789-ben városi kaszinó céljára. Valószínűleg Ringer József készítette a terveket és ő is vezette a munkálatokat. A Kaszinó 1834-ban leégett, de egy év múlva helyreállították. 1853-tól 1891-ig kaszárnyának használták. Ekkor Wälder József városi mérnök egyemeletessé alakította.

Régi kaszinó - Petőfi tér 3.
Régi kaszinó - Petőfi tér 3.

A Régi Kaszinó nevezetessége, hogy Liszt Ferenc három ízben adott itt hangversenyt.

  • Először 1820-ban, 9 évesen.
  • Másodszor 1840-ben. A Sopronban katonáskodó Petőfi is ott ült a nézőtéren. Barátai szereztek neki jegyet. Petőfi kiszökött a kaszárnyából, s egyik barátjának ruháját magára öltve ment el meghallgatni a világhírű művész zongorajátékát.
  • Liszt Ferenc harmadik soproni koncertjére 1846-ban került sor a Régi Kaszinóban.

1847-ben itt rendezték meg a magyar orvosok és természetvizsgálók évi vándorgyűlését, és ehhez kapcsolódóan az első régiség-kiállítást, sok értékes tárggyal.

Az épületet 1853-1890-ig a katonaság használta.
Napjainkban általános iskola.

Napjainkban iskola működik a régi kaszinó épületében
Napjainkban iskola működik a régi kaszinó épületében

A következő látnivaló:

Széchenyi tér >>

Petőfi tér

Színház

9400 Sopron, Petőfi tér 1.

 

Festőterem

9400 Sopron, Petőfi tér 8.

 

Régi Kaszinó

9400 Sopron, Petőfi tér 3.

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet

Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

 

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája

Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
Hol keressem?
Hogyan tudom megnézni?

Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
"Sopron és a Fertő-táj 7 csodája" című útikönyvben.

Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.

Töltse le most!

Kérem az ingyenes útikönyvet >>

Felhasználási feltételek
© 2009-2012 SoproniKirandulas.hu